Helsinki Bizottság – Zádori Zsolt, Nagy Bernadett
Mi a dezinformáció?
A dezinformáció nem azonos a félretájékoztatással, félinformációval, irányzatos értékeléssel, mocskolódással vagy tévedéssel. Ezek egyike sem szándékos megtévesztés ugyanis, inkább ismerethiányból és politikai-ideológiai-világnézeti-kulturális beállítódásból fakad.
Ugyan a dezinformáció és a dezinformáló kommunikátor is hamis információkat terjeszt, de az előzőekkel szemben ez esetben a hamis információk (hírek, értesülések, üzenetek, pletykák stb.) terjesztése mindig szándékos, és egyetlen valós célja a károkozás. A dezinformáció tehát nem hiba, tájékozatlanság, felelőtlenség vagy hanyagság eredményeként valósul meg, hanem szándékos károkozásként.
Legegyszerűbb és leggyakoribb változata szerint annak okoz leginkább kárt, akiről a dezinformáló kommunikátor szándékos hazugságot terjeszt, szándékosan hallgat el lényeges adatokat vagy valós tényeket szándékosan hamis színben tüntet fel áldozatáról.
Az információközlésnek általában is az a célja, hogy megváltoztassa mások tudatát, ismeretét, a világ és helyzetük megítélését. A dezinformáció is erre törekszik: azt igyekszik elérni, hogy valakiről vagy valamiről környezete rosszabbat, sőt még sokkal rosszabbat feltételezzen, mint a valóság. A dezinformációnak van olyan változata is, amely nem valamilyen személy, csoport, intézmény ellen irányul, hanem ami az általános bizonytalanság, bizalmatlanság, félelem vagy pánik felkeltésére és fenntartására irányul. Ezeknek érdekében a dezinformáló kommunikátor vagy szabotőr hamis állításokat, vélekedéseket megfellebbezhetetlen tényként állít be.
Milyen sikeres dezinformációs kampányokat ismerünk?
Nem demokratikus közéletű országokban, azaz hibrid rezsimekben, autokráciákban és diktatúrákban a hatalom hatékony dezinformációs kampányokat képes levezényelni. A legismertebbek a fasiszta, náci, illetve a szovjet rezsimek propagandaakciói, amelyek eredményesen fordították országaik közvéleményét bűnbaknak megjelölt társadalmi csoportok (politikai ellenfelek, zsidók, egyházak, osztályellenségek stb.) ellen. Ezeknek a kampányoknak kettős hozadéka volt, egyrészt, a hatalom érdekei szerint rendezték át a közgondolkodást („mosták át az emberek agyát”), másrészt, elterelték a figyelmet a hatalom viselt dolgairól.
A hazai illiberális rezsim például az alábbi gyűlöletkampányokkaln ért el sikereket a saját szempontjából:
- a politikai ellenfelek, az ellenzék közellenségként való beállítása;
- a „migránsok” közellenségként való beállítása;
- a civil szervezetek közellenségként való beállítása;
- Soros György közellenségként való beállítása;
- különféle hazai marginális csoportok (hajléktalanok, romák, homo- és transzszexuálisok) közellenségként való beállítása;
- nemzetközi szervezetek (Világbank, Európai Unió, ENSZ) közellenségként való beállítása.
De kijutott dezinformációs kampányokból például a szakszervezeteknek, különféle életformacsoportoknak, pedagógusoknak, egészségügyi dolgozóknak, egyetemeknek, de még a színházaknak is.
Gyakran egyéni lejárató kampányokat indítottak személyek ellen is. Soros György és ellenzéki politikusok mellett érdekképviselti vezetők, közéleti szerepet vállaló művészek, civil aktivisták is célkeresztbe kerültek.
Hogyan működik egy ilyen kampány?
Egy szemléletes példa: a „Soros-tervtől” a „Soros-listáig”.
A Fidesz vezetői az 1980-as évek végén a Soros Alapítvány jóvoltából tanulhattak Nyugaton, és neki köszönhetően nem kellett tartaniuk egzisztenciális gondoktól a rendszerváltás idején. A Fidesz volt az egyetlen hazai párt, amit Soros György közvetlenül is támogatott. 1994-től kezdve a filantróp milliárdos és a Fidesz viszonya fokozatosan vált egyre hűvösebbé, de még a 2010-es vörösiszap-katasztrófa után is, amikor Soros egymillió dollárral segítette a károsultakat, Orbán Viktor miniszterelnök személyesen fogadta a mecénást.
Aztán előbb a kormánypárti sajtó vette át a hazai és nemzetközi szélsőjobb Soros-ellenes vádjait, majd már maguk a Fidesz vezetői, köztük Orbán is hazugságokkal és ferdítésekkel támadták a milliárdost. A 2015-ös menekültválság idején szintet lépett a dolog. Soros ötleteit, amelyek a krízis megoldására irányultak, a kormánypropaganda már valamiféle „Soros-tervként” tálalta az országnak. A dezinformációs kampány azt sugallta, hogy maga Soros indította el az ázsiai muszlim tömegeket, amivel célja „Európa iszlamizálása”, magyarországi „le/betelepítésük”, az „etnikai homogenitás felszámolása” valamiféle „népességcsere”. Soros és a hozzá kapcsolt csoportok megbélyegzését démonizálássá erősítették.
A Fidesz amerikai kampánytanácsadói később kikotyogták, hogy valóban szándékos károkozás és a félelemkeltés volt a céljuk, így az antiszemita stichű Soros-ellenességre építették két nemzet konzultációjukat, egyik népszavazásukat és a 2018-as választási kampányukat is. Utóbbit igen sikeresen, mert fölényesen nyertek, és újra kétharmaduk lett a parlamentben. A választás után sem álltak le a feketekampánnyal, amely szorosan kapcsolta egymáshoz Sorost, „a migránsokat” és a civileket. A parlament civilellenes törvényjavaslatokat tárgyalt és fogadott el.
Ekkoriban, ebben a förtelmes közegben jelent meg a kormányközeli Figyelő hetilapban a Soros-zsoldosok c. összeállítás. Magát a kifejezést is Orbán dobta be a köztudatba. Nem is lehetett tagadni, hogy az egykor szebb napokat látott hetilap nevét viselő propagandakiadvány ez esetben is politikai megrendelést teljesített.
A feketelistának semmi köze nem volt az újságíró munkához. Már csak azért sem, mert a Magyar Helsinki Bizottság akkorra már két perét is megnyerte hasonló állításokkal szemben. A feketelistán szereplők közül többen halottak voltak vagy nem voltak közszereplők. A lista „kilövési engedélynek” számított, és a rajtuk szereplő, önkényesen összegereblyézett emberek megfélemlítést szolgálta. A „cikk” és a dezinformációs kampány a szabad polgároknak azt a demokratikus alapjogát vitatta el, hogy a kormány bírálható, és bárki részt vehet a demokratikus közéletben.
Civil szervezetek először a nyilvánosság eszközével vették fel a harcot. Mindenféle csatornájukon és a megmaradt szabad sajtóban is visszautasították a hetilap eljárását. Aztán két nem közszereplő listázott indított személyiségi jogi pert a lap és kiadója ellen. Mindketten jogerősen nyertek. A lap bocsánatot kért, és sérelemdíjat fizetett. Legutóbb pedig 34-en nyertek pert a lapkiadó ellen (a Figyelő 2022 nyara óta már nem jelenik meg nyomtatásban). A 2022. szeptember 28-iki ítélet érdekessége, hogy már tíz közszereplő is volt a felperesek között, a bíróság mégis kimondta: az ilyen fokú személyes támadást még ők sem kötelesek eltűrni.
Mikor érdemes pereskedni dezinformáció és dezinformációs kampány ellen?
Minden esetben egyéni mérlegelés szükséges a döntéshez. Költség-haszon tervezés itt is ajánlatos.
Még egy kedvező jogerős ítélet sem képes meg nem történtté tenni egy kellően kimunkált, vadul sulykolt, éppen ezért elterjedt és köztudomású tényként kezelt dezinformációt. Az ilyesfajta pereskedést érdemes összekapcsolni tehát minél szélesebb nyilvános kommunikációval. A civil szervezeteknek vagy egyéneknek nyilván sokkal kisebb felület és erőforrás áll rendelkezésükre, mint egy állami pénzekből működtetett propagandagépezetnek. De azt azért el lehet érni így is, hogy legalább a támogatóink értesüljenek arról, hogy a bíróság is hazugságnak minősítette a rólunk terjesztett dezinformációkat.
Arra is vigyázni kell, hogy akaratlanul ne váljunk magunk is a feketekampány eszközévé. Törekedjünk arra, hogy a dezinformáció elleni nyilvános kommunikációnkban minél kevésbé ismételjük meg a dezinformátor hazugságait. Amennyire csak lehet, igyekezzünk eltérni annak szóhasználatától és keretezésétől. Egy jogerős ítélet arra mindig jó, hogy később hiteltelennek állítsuk be a valóban hiteltelen hazudozót.
A legtöbbször egy-egy per végkimenetele megjósolhatatlan. Valószínűségeket lehet csak mondani. Büntetőeljárást csak kivételes esetben indíthatunk siker reményével.
A helyreigazítási (sajtó)perekben viszonylag jó esélyünk lehet, ha valóban hazudtak rólunk, mert ott a sajtóterméknek kell bizonyítani állítását. A személyiségi jogi perek sokszor hosszan elhúzódnak. A magyar joggyakorlat pár százezres kártérítéseket szokás megítélni, és bocsánatkérést is igyekeznek az alperesek elszabotálni.
Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy közszereplőként többet kell tűrni, mint egy nem közszereplőnek. A véleménynyilvánítás joga az egyik alapjogunknak számít. A véleményben, dehonesztáló véleményben is valami igen súlyosnak kell lennie ahhoz, hogy felperesként kedvező ítéletben reménykedhessünk.
Ne felejtsük, a szabad bírálat joga minket is véd, amikor másokat minősítünk, bírálunk. Erre is gondoljunk, amikor felháborodunk valami minket sértő megnyilatkozáson.
Mit tehetünk még a pereskedés mellett?
Hazugság ellen igazsággal, megfélemlítéssel szemben bátor kiállással, mocskolódás ellen tiszta beszéddel tehetjük a legtöbbet. De lehetnek egyéb, praktikus megfontolásaink is, amelyek másra intenek.
- Nem kell mindenre ugrani! A dezinformátornak sokszor éppen az a célja, hogy magyarázkodásra, védekezésre kényszerítsen vagy lefoglaljon minket. A dezinformáció elleni küzdelem a legtöbbször időrabló, fárasztó és lelkileg is emberpróbáló tevékenység. Nagy erőbefektetés, összeszedettséget és fegyelmezettséget követel.
- Vizsgáld a kontextust is! Egy jól felépített gyűlöletkampány mindig illeszkedik valamihez. Fontos, hogy amikor eldöntöd, mit akarsz tenni, a nagy képet is vizsgáld meg, mert előfordulhat, hogy a más esetben jó érveid, adott helyzetben hamisan hathatnak.
- Konzultálj másokkal! Egyre több személynek és szervezetnek van tapasztalata a lejáratásról, érdemes meghallgatni őket a rossz és jó gyakorlatokról.
- Szervezz támogatókat! Nagyon sokat jelent, ha nem csak egyedül védekezel, hanem mások is segítenek. Mások melletted való kiállása téged is hitelesít.
- Erősítsd meg a belső kohéziót! Alapvető fontosságú, hogy a szervezetedre irányuló külső nyomás minél jobb állapotban találja a csapatotokat. Nyugtassátok meg egymást, és támogassátok a bizonytalanokat. Ilyenkor természetes, hogy lesznek, akik megijednek vagy kedvüket veszítik. Fontos, hogy szabad félni és csalódni, és szabad a problémákról beszélni. Belső empátia nélkül nem lesz kohézió.
- Őrizd meg a nyugalmadat! A pánik és düh ez esetben is rossz tanácsadó. Ha lehetőség van rá, tapasztalt és strapabíró munkatársakból szervezz válságstábot. (Jó, ha már előre is készültök a várható támadásokra.) Fontos, hogy a válságkommunikáció szervezeti központosítása nem jelentheti, hogy nincs kommunikáció a többiekkel. A lehető legtöbb információt osszátok meg a kollégákkal.