Csordás Anett és Tarcsay Tibor írása
Az oktatási rendszer régóta problémákkal küzd, évtizedekre visszamenőleg, mivel egyik kormány sem mert érdemben hozzányúlni és valódi reformokat végigvinni. Az utóbbi 12 évben ugyanakkor olyan rombolás vette kezdetét, amire korábban nem volt példa. Az iskolákat központosították, elvéve a lehetőséget az ön rendelkezésüktől: azaz nem tudják az egyéni, térségi, gazdasági szükségleteket figyelembe venni az oktatás szervezése kapcsán. Az Orbán-kormány oktatáspolitikájának célja nyíltan az eldobható, alulfizetett és jogok nélküli munkások termelése, akik a milliárdos adókedvezményekkel idehozott, rendkívül környezetszennyező ipari vállalatok gyáraiban dolgoznak. Úgy tűnik, mintha a teljes oktatási rendszer ennek a célnak lenne alárendelve. Ebbe a rendszerbe nem férnek bele a sajátos nevelési igényű, vagy hátrányos helyzetű gyerekek, de a gimnáziumi hallgatók sem. Ez a rendszer nem csak természeténél fogva szegregál, hanem kifejezett célja a szegregáció: aki nem illeszkedik be a rendszerbe, az szinte semmiféle támogatást nem kaphat – kivéve az ideológiai hűség fejében.
Júniusban sérült gyermekes családok álltak a parlament előtt, mivel több ezer gyermek nem jut ma oktatáshoz. A sajátos nevelési igényű gyermekek szülei magukra vannak hagyva, a gyermekeik fejlesztését, oktatását szinte kizárólag saját forrásból kellene megoldaniuk – csakhogy az SNI-s gyermekek túlnyomó többsége hátrányos helyzetű családokból származik, tehát ilyesmire nincs lehetőségük. Az állam kivonulásának szemléletes példája, hogy a szakértői bizottság – amelyiknek iskolát kell javasolnia a leendő elsős sajátos nevelési igényű gyermeknek – azt írja a leendő kisdiák papírjára, hogy nincs kijelölhető intézmény a gyermek számára, ahol az alapoktatást megkaphatná, holott az oktatás minden 16 évesnél fiatalabb gyermek számára kötelező. Ebben az ügyben például az ombudsman, majd kétszer az Alkotmánybíróság állapított meg alaptörvény-ellenességet. Persze a gyakorlatban ez valóban így van: több mint 40000 óvoda- és iskolapedagógus hiányzik a rendszerből, azaz az állam a saját minimumfeladatát sem akarja ellátni: a szám ugyanis 2010-ben még mindössze 5600 volt. Ma már nagyon kevés azoknak az iskolai osztályoknak a száma, ahol “sima” diákok tanulnak, leggyakrabban legalább egy, de sokszor két, három olyan gyermek van, akinek sajátos a nevelési igénye, vagyis egyéni támogatásra van szüksége egy͢-egy osztályba. A pedagógusok magukra vannak hagyva, nem kapnak módszertani vagy épp eszköztámogatást, vagy amire igazán szükségük lenne egy asszisztenst. Ma Magyarországon létszám alapján kapnak az oktatási intézmények asszisztenseket, 250 gyermek után jár egy fő, holott minden alsós osztályba egy asszisztensre mindenképp szükség lenne és a felsőbb évfolyamokban is, ahol olyan diák tanul, akinek ez indokolt körülményei, állapota alapján. A létszám alapú számítás helyett szükségletek alapján kellene az iskoláknak asszisztenseket alkalmazni – derült ki a Budapest Intézet kutatásából is. De továbbra sincsenek megfelelő létszámban pszichopedagógusok sem, holott a pandémia, a háború, a válság még jobban megtépázza a családok, gyermekek lelki állapotát.
Óriási probléma és jogellenes, hogy azok a gyermekek, akiknek valamilyen támogatási szükséglete van még mindig nagyrészt szegregáltan tanulnak, vagy például a többségében romák lakta területen egy idő után ki nem mondott “szegregált” iskolák alakulnak ki. Az inklúzió, a befogadó oktatás-nevelés támogatása, kialakítása régóta adóssága a magyar kormánynak. Hiszen minden gyermek egyformán gyermek és joga, hogy egyenlő mértékben férjen hozzá az oktatáshoz. Ugyanebbe a rendszerbe illeszkedik a tüntető, sztrájkoló és sztrájkjogával élni nem tudó, ezért polgári engedetlenséget gyakorló tanárok és diákok elleni gyűlöletkampány. Egy demokratikusan működő országnak kötelessége lehetőséget adni a tiltakozásra, de a miénk inkább megfosztja sztrájkjogától a pedagógusokat és amikor kénytelenek polgári engedetlenséggel kiállni magukért, akkor ellenséget “gyárt” belőlük. Emellett megfélemlíti és fenyegeti őket kirúgással, sőt többeket már elbocsátottak. Az igazságos és a 21. század követelményeinek megfelelő oktatásért küzdő csoportok az egész országért harcolnak, hiszen a jövőnk alakulása a mai diákokon fog múlni.
Az oktatás egyik fontos szerepe a mai civilizációban a társadalmi mobilitás lehetőségének biztosítása. Számtalan szociológiai kutatás bizonyítja, hogy a minőségi oktatáshoz való hozzáférés a szegénységből és tehetetlenségből kitörés legfontosabb eszköze, egyben az integráció legalapvetőbb tere. Azok a (mély)szegénységbe, szegregációba, speciális nevelési igénnyel, vagy épp valamilyen sérüléssel született gyerekek, akik hozzáférnek a személyükre szabott, asszisztenciával megtámogatott minőségi oktatáshoz, sokkal nagyobb eséllyel képesek az önálló(bb) és teljesebb életre, mint azok, akik nem jutnak ehhez. Az ilyen gyerekeknek sokkal nagyobb esélyük van kitörni a szegregációból, és sokkal kisebb eséllyel maradnak a mélyszegénységben. A hatás ráadásul felfelé ívelő spirál: ha az ő gyerekeik is megkapják ugyanezt a támogatást, egész generációk és régiók kezdhetnek el kiemelkedni a rászorultságból és az izolációból. Ez nem csak nekik jó, hanem a társadalom minden más tagjának is: amennyivel többet költünk az inkluzív, mindenki számára hatékony oktatásra, annyival kevesebbet kell költenünk a gyakran klientúraképző és szegregáló szociális ellátásokra.
A Fidesz-kormány tehát a rögeszmésen 12 éve elérni kívánt szakmunkás-szakmányképzéssel a nemzet felemelkedése helyett épp az ellen dolgozik. Ahelyett azonban, hogy beismerné a megoldandó feladatokat, hiányosságokat, dezinformálja a polgárokat, az érintetteket, hogy azt a látszatot keltse, mintha az oktatás rendezése kizárólag külső erőkön múlna, ők pedig minden ellenséges ármány ellen is erőn felül teljesítenének.
A kormányzati sikerpropaganda például szinte naponta beszámol arról, hogy Mészáros Lőrinc milyen iskolákkal jótékonykodott; vagy épp arról hazudik, hogy mivel sok tanárnak van megtakarítása, ezért biztos jól élnek. Csakhogy Mészáros közpénzből adakozik, és a “jótékonykodása” csepp a tengerben; a tanárok megtakarításai pedig jellemzően vésztartalékok, amiket másod- és harmadállásokból spórolnak össze, miközben 97,4 százalékuk nélkülözni kényszerül, a felüknek pedig nehézséget okoz a gyerekneveléshez szükséges pénz előteremtése. A szülőknek azt próbálják eladni, hogy ingyenes a tankönyv, holott valójában a diákok állami (!) kölcsönkönyveket kapnak, amiket tanév végén vissza kell adniuk. Ezekbe nem lehet jegyzetelni, ha pedig sérültek vagy beírásokat tartalmaznak, a szülőknek saját költségen kell pótolni a kiadványokat. Az ingyenesség pedig nem ingyenes: mivel közpénzből van, a szülők adójából finanszírozzák – ráadásul a rászorulók korábban is térítésmentesen kapták a könyveket, így az intézkedéssel a kormány nem a szegényeket támogatja, hanem azokat, akiknek korábban ez nem jelentett terhet. Hasonló a helyzet az egyházi iskoláknak nyújtott többlettámogatásokkal: ezt az egyházi iskolák épphogy nem a perifériára szorult csoportokhoz való hatékonyabb eljutásra költik, hanem elitképzőkké vásárolják magukat
A jelenlegi kormány oktatáspolitikája tehát a szegénység, a kiszolgáltatottság, a szegregáció felszámolása helyett épp ezek megerősítését, konzerválását szolgálja. A tanárok fizetésének megemelését az EU-tól várja – ahelyett tehát, hogy a saját jövőnkbe fektetnék be az adóforintjainkat, a nemzet jövőjét tekintve kevésbé fontos dolgokra költik a pénzünket és más országok adományaiból adnának kénytelen-kelletlen a pedagógusoknak. Emellett a kormány szociálpolitikája a legszegényebbeket bünteti és helyzetüket betonozza be, míg a már tehetőseknek kedvezményeket és busás többlettámogatásokat nyújt. Intézkedései az ország és a társadalom elszegényedéséhez vezetnek, és a leszakadó rétegektől elvont forrásokból egy igen szűk réteg gazdagodását szolgálják.
A kormány oktatáspolitikája mindannyiunkat szegregál. Amikor éket ver társadalmi csoportok közé, és egymás ellen fordít közösségeket, észre kell vennünk, hogy már magában ez egy hatalmas dezinformáció, és mint ilyen, hatalmi technika. Azért játssza ki egymás ellen a tanárokat és a szülőket, a hátrányos helyzetűeket és a tehetőseket, a pedagógusokat és az rendvédelmiseket, az egyházi és állami iskolákat, hogy a társadalom demokratikus önvédelmi képességét rombolja, és mind jobban bebetonozhassák saját hatalmukat, oligarcháikat. A oktatás lerombolása, a szegregáció, és az eldobható munkásosztály kiépítése nem más, mint az önkényuralom kiépítése.